Robert Horry minden idők talán legszerencsésebb játékosa, hatványozottan igaz rá a „jókor volt jó helyen” közhely. Egyike annak a 2 kosarasnak, aki 3 különböző csapattal is bajnok lett. Hosszú éveken keresztül viszonylag hasznosan tevékenykedett, legtöbbször utolsó másodperces, mindent eldöntő clutch shotokkal hívta fel magára a figyelmet. Itt az idő, hogy részletesebben is megismerjük!

   Robert Keith Horry 1970 augusztus 25.-én született Marylandban, ám egy Alabamai kisvárosban, Andalusiában nőtt fel.  Tehetsége már fiatalon megmutatkozott, aminek eredményeképpen elnyerte az Alabama állam legjobb középiskolás kosarasának járó díjat.

   Érettségi után a University of Alabama egyetemet választotta, ahol a később szintén NBA-s Latrell Sprewell csapattársa volt. Az itt töltött idő alatt 133 meccsen lépett pályára, ebből 108-on kezdőként. 4 egyetemi szezon alatt 98-36-os mérleggel zárt a csapat, és utolsó évére átvette az alabamai egyetem blokkolási örökranglistáját, valamint több év végi álomcsapatba is bekerült.

Miután elég felkészültnek érezte magát, jelentkezett az 1992-es évi NBA draftra. A 208 centis erőcsatárt a Houston Rockets válaszotta ki a 11. helyen. Már újoncként is sok játékidőt kapott, átlagban közel 30 percet játszott meccsenként, ezalatt pedig 10,1 pontot és 5 lepattanót átlagolt. 1994-ben Horryt elcserélték a Detroit Pistons-hoz Sean Elliott-ért cserébe, ám az üzlet végül Elliott veseproblémái miatt meghiúsult. Horry későbbi nyilatkozata szerint ennek a cserének a meghiúsulása valószínűleg megmentette a karrierjét. A szezon során a Rockets megállíthatatlan volt, 58-24-es mérleggel Nyugaton a 2. helyet szerezték meg. A rájátszásban sem találtak legyőzőre, a Portlandet, a Phoenixet és a Utahot is kiverték. A döntőben 7 kemény meccsen tudták felülmúlni a Ewing, Harper és Mason nevével fémjelzett New York Knickset. Egy évvel később dupláztak, részben Horry-nak  köszönhetően, aki 2 győzelmet jelentő kosarat is szerzett. Az elsőt a Western Conference Finals 1. meccsén a Spurs ellen ,94-93-as állásnál, 6,5 másodperccel a vége előtt , a másodikat pedig a döntő 3. meccsén szerezte, ezáltal bebiztosítva a győzelmet.  A döntőben a Shaq vezette Orlando Magicet páholták el 4 viszonylag könnyű mérkőzésen. Mindkét bajnoki cím megszerzéséből jelentősen kivette a részét, hiszen ’94-es és a ’95-ös Playoffban is 13 pontot és 7 lepattanót átlagolt. 

   Horry egyéni eredményeit tekintve az 1995-96-os szezon volt a legjobb, hiszen pontok (12), asszisztok (4), és játékpercek (37,1) tekintetében is alapszakaszbeli karriercsúcs átlagot  ért el.

   1996 augusztusában Sam Cassellel és 2 töltelékemberrel együtt, a korábbi MVP és többszörös All-Star Charles Barkley-ért cserébe a Phoenix Sunshoz került. Horry itt nem érezte jól magát, többször is összekapott Danny Ainge vezetőedzővel, egy alkalommal pedig odáig fajult a veszekedés, hogy arcon dobta Ainge-et. Az eset után Robertet felfüggesztették. A Phoenix mindenképpen meg akart tőle szabadulni, ezért pont kapóra jött nekik a Lakers ajánlata, akik az 1992-es zsákoló bajnokot, Cedric Ceballost adták érte. Ezzel a cserével megkezdődött Horry karrierjének 2. fénykora!

   A Lakersben ebben az időben olyan játékosok pattogtattak, mint a szárnyait bontogató Kobe Bryant, vagy az NBA talán legjobb centere, Shaquille O’Neal. Robert hasznos tagja lett a csapatnak és ismét formába lendült. A komoly játékosállomány ellenére a  későbbi döntős Utah  ’97-ben és ’98-ban  is megállította a Lakerst, előbb a 2. körben, majd a konferenciadöntőben. Az 1998-99-es csonka idényben még nem tudták felülmúlni a Spurst, akik már a 2. körben kiütötték őket, de a következő év változást hozott. A Lakers vezetőedzője a korábban a Chicagoval 6 bajnoki címet nyerő Phil Jackson lett. Továbbá olyan veteránokkal sikerült megerősíteni a keretet, mint a korábbi bajnok Ron Harper, valamint az ex-detroiti magasember, John Salley. A várakozásoknak megfelelően teljesítő csapat 67-15-el zárta a szezont, az alapszakaszban magasan az 1. helyen végeztek, Shaq pedig MVP és pontkirály lett. A menetelés a Playoff-ban is folytatódott, senki sem tudta megállítani őket, a döntőben pedig viszonylag simán, 6 meccsen elintézték az Indiana Pacers csapatát. Egy évvel később az alapszakaszban 2. helyen végeztek a San Antonio mögött, a teljesítmény visszaesése nagyban volt köszönhető a Shaq-Kobe viszály elmérgesedésének is. Ennek ellenére a rájátszásban nem találtak legyőzőre, ráadásul a Spursnek is visszavágtak a 2 évvel korábbi vereségért, így vesztett mérkőzés nélkül(!) jutottak a döntőbe, ahol az Iverson vezette Philly-vel találkoztak. A döntő leginkább a remek egyéni teljesítmények miatt volt hangos. Iverson az első meccsen szinte egymaga verte meg a Lakerst, fantasztikus teljesítményt nyújtva 48 pontot dobott. A másik remek teljesítmény Shaq nevéhez fűződik, aki az egész Playoff alatt 30,4 pontot és 15,4 lepattanót átlagolt. AI remeklése azonban csak a tisztes helytálláshoz volt elegendő, a Los Angelesi alakulat pedig 5 mérkőzés után besöpörte zsinórban a 2. bajnoki címet. A 2001-02-es idényre is sikerült megtartani az alakulat magját, ami 3. bajnoki cím megszerzéséhez vezetett, a döntőben pedig a New Jersey Nets-et fektették két vállra.

   Horry a 2002-es rájátszásban remekelt. Az első körben a Portland ellen szerzett győztes kosarat 10,2 másodperccel a vége előtt, majd a Konferencia döntő 4. meccsén eleresztette karrierje egyik legfontosabb dobását: 99-97-es Kings vezetésnél O’Neal hagyott ki egy ziccert, a labda Robert kezébe pattant, aki egy időn túli triplával, 100-99-re állította be a végeredményt. A következő szezonban is a végső győzelem volt a kitűzött cél, de a Spurs a Konferencia döntőben szerte foszlatta a bajnoki álmokat. Horry az egész sorozat alatt nem találta a formáját, a triplaszázaléka kritikán aluli volt, és egy sorsdöntő dobást is elhibázott.

 A szezon végeztével szabadügynök lett, és mivel egyik fél sem erőltette a szerződéshosszabbítást, ezért aláírt a San Antonio Spurs csapatához. A döntést részben azzal magyarázta, hogy szeretett volna közelebb lenni a családjához, akik Houstonban éltek, és amúgy is jót tett neki a váltás.

   A 2003-04-es szezon jórészt az akklimatizálódás jegyében telt, a csapatot pedig a rájátszás 2. körében kiejtette az ismét megerősödő Lakers. Egy évvel később a Spurs bejutott a rájátszásba, ahol minden útjába álló csapatot legyőzve bejutottak a döntőbe. A Pistons elleni döntő 5. meccsén Horry földön kívüli tettek sorozatát hajtotta végre: A 0 pontos első félidő után Horry távoli triplájával zárult a 3. negyed, majd a záró játékrészben beindult a varázslat. Robert előbb beszórt 2 triplát, majd 2 bedobott büntetővel egyenlített, továbbá visszatett egy lecsorgó labdát, majd egy újabb triplát süllyesztett el a Pistons gyűrűjében. Ennek ellenére a Detroit nem adta fel, és hamarosan 4 pontos előnyhöz jutottak. Ekkor hősünk 35 éves korát meghazudtolva zsákolta át Rip Hamiltont, ami talán az egész szezon egyik legszebb mozdulata volt. A mozdulat során egy kisebb sérülést szenvedett el a vállában, ezért le kellett ülnie. Horry végül úgy fejezte be 21 ponttal a meccset, hogy minden pontját a 2. félidőben szerezte. Mondanom sem kell, hogy a Spurs megérdemelten söpörte be a bajnoki címet. Egy sikertelen szezon után újabb sikeres év következett, a Spurs ismét besöpörte a bajnoki címet, a nagy öreg pedig még egyszer, utoljára villantott, amikor bedobta a győzelmet biztosító triplát a Nuggets ellen.

   A következő szezonban mindössze 45 meccsen lépett pályára, majd a szezon végeztével 7 bajnoki aranygyűrű büszke tulajdonosaként vonult vissza.

Nice job, Big Shot Rob!